Az anyai felelősség minden egyébhez képest sokkal nagyobb feladat, hiszen lássuk be, ha a munkában elrontunk valamit, az még nagyrészt korrigálható, egy emberi lénynél azonban ez kicsit másképp működik. A sok-sok apró „hiba”, amit elkövetünk az első hónapok során, nem ebbe a kategóriába tartozik. Mutassatok nekem egy anyát, akivel nem fordult még elő, hogy túl korán vagy későn adott enni a babának, nem értette meg azonnal, hogy miért sír a kicsi, nem tudta rendesen elaltatni a gyermeket vagy későn vette észre, hogy a megoldás, amivel a helyzetet próbálja uralni, nem a megfelelő. Kivel ne fordult volna elő, hogy a százmilliószor megfogadott „Na most tényleg türelmes leszek!” helyett elhangzott egy-egy hangosabb szó, egy veszekedés, egy szobából ajtót becsapva kirohanás…?

Mindezen apróságok eltörpülnek amellett, amilyen kárt valójában okozhatunk a gyermek lelkében, viselkedési szokásaiban és életfelfogásában. Nem kertelek, az eddigi 15 és fél hónap alatt hibáztam. Sokat. Kicsit és nagyobbat. Amellett, hogy mindennél boldogabb, de voltam csalódott, elkeseredett, szomorú és tehetetlen. Sírtam is. Talán többször is, mint szerettem volna. És miért? Mert nem tudtam megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket magam és a kisfiam felé támasztottam. Valahogy mindig az volt az elképzelésem, hogy én majd olyan anya leszek, aki mindenben a legjobbat akarja nyújtani és az én kisfiam soha nem lesz akaratos, okos és szófogadó lesz, ha baja lesz azonnal ugrom hozzá és a sok szeretettől majd látni fogja, milyen könnyű az élet és semmi szükség szófogadatlanságra vagy engedetlenségre. Aki sosem sír majd ok nélkül és soha nem fog nekem olyan perceket okozni, amiket valójában mégis…

Tévedtem. Sokadszor. Tanultam belőle? Naná! Követek el most is hibákat? Mint mindenki más! Megfogadom nap mint nap újra és újra, hogy innentől más lesz és most már tényleg úrrá leszek a saját és a kisfiam érzelmi kitörésein? Még szép! Sikerül? Hm….. hellyel-közzel, de tökéletes soha nem leszek. Magamnak legalábbis valószínűleg nem, de a kisfiamnak egész biztosan igen. És ez a lényeg. Ezért csinálom azt, amit és ezért nincs lelkiismeret-furdalásom minden pillanatban, mikor valami mégsem a vártnak megfelelően alakul. Persze előfordul, hogy a sokadik „Mássz le Kicsim a kanapé karfájáról” vagy „Ne ugrálj az ágy szélén” után óriási levegővétel után elnevetjük az egész krízishelyzetet, de van az a pillanat, mikor álmos-nyűgös-feszült-fáradt pillanatomban az ötödik kérés után kiabálok egyet és megfagy a levegő. Aki ezt tudja másképp és jobban csinálni, azt tisztelem-becsülöm érte, azonban mégsem érzem azt, hogy valamit elrontottam volna. Miért? Néhány példa, amiért a kisfiam a világon mindennél jobban szeret és nem sérül a lelkivilága, csak mert nem hagyom két óráig 3D-festegetést gyakorolni a borsófőzelékkel a fehér abroszon. :)

• Jókedvűen játszunk és sokat nevetünk. Persze tanítgatom erre-arra, de mivel jómagam is alapvetően vidám természetű és viccet kedvelő lélek vagyok, ezt látja és érzi rajtam a lurkó is. Mindig találok okot arra, hogy nevessünk valamin együtt, ő pedig a nap nagy részében ezt érzékeli. Kiskora óta sokat nevettem rá, elég korán kezdett mosolyogni és nevetni. Szórakoztatom őt a viselkedésemmel és ezt próbálja lemásolni. Legtöbbször sikerül neki. :)
• Nem zárom el az új emberektől. Fő a változatosság. Egész kiskora óta engedtük, hogy a család és a barátok is kezükbe vegyék, játszanak vele, így megtanulta, hogy nem csak Anya karjában van biztonságban. Persze közben fél szemét rajtam tartja, de nem ijed meg, ha ismeretlen barátok jönnek és gyorsan feloldódik a felnőttek társaságában, vidáman integet és köszön azoknak is, akiket először lát.
• Nem mondhatom, hogy egész nap non-stop vele játszom és sokat hordom játszótérre vagy gyerekprogramokra (bár kétségtelen, hogy többet kellett volna), de sokat vagyok vele lenn a földön – akár játszani, akár ha én olvasok, míg ő mással van elfoglalva. Sokszor játszom vele úgy, hogy lefekszem a földre, így az ő buksija feljebb van, mint az enyém és ezen nagyon sokszor kacag. Imádja, hogy a nagyvilágban Anya mégis vele egy szinten (vagy akár lejjebb) van és így máris elérhetőbb minden. Ilyenkor mindig örömmel ugrik a nyakamba és ölelget-puszilgat, nagyon hálás azért, hogy közelebb hozom neki a világot az ő kis termetéhez. :)
• Sokat énekelgetek. Neki, vele, mellette, a zuhany alatt, takarítás közben… gyakorlatilag mindenhol. Néha azon kapom magam, hogy magamnak dudorászom. :) Nagyon szereti a dallamokat, a zenét, azonnal táncikálni kezd és persze végig nevet közben. Kiskorától fogva ezzel is próbáltam a figyelmét a sírásról elterelni, sokszor működött. Ahogy meghallja, elkezd a hangomra figyelni és legtöbbször megnyugszik tőle.
• Játék és bábozás a plüssökkel. Imádja a macit, a kutyát, a birkát, külön kacag rajtuk, mikor megtáncoltatom őket és az arcához dörgölöm a kisállatokat. Az ölelést és puszit rajtuk tanulta meg, azóta minket is eláraszt vele. :)
• Mondókák, rímes mesék. Sokkal jobban szereti azokat a meséket, amik rímbe vannak szedve, a mondókákat pedig szintén imádja. Néha én is költök neki párat, ha valami vicceset találok ki, azon hangosan kacag és közben a válla is belerázkódik a nevetésbe. Szereti a Brumm brumm Brunot, a Csip csip csókát, a zsip zsup kenderzsupot és már kívülről fújom azokat a versikéket, amiket a könyveiből olvasok neki.
• Bizonyos hangutánzó vagy hangfestő szavak első hallásra azonnal kacagásra késztetik. A pitty-putty, hoppá, csip-csip, züm-züm, Hamm bekaplak… első alkalommal óriási kacagást váltanak ki belőle. Pár percig nagyon vicces, aztán találunk újabb szavakat, amik megnevettetik.
• Kukucs játék. Sok esetben ki tudja zökkenteni az „ok nélküli” hisztiből (pl. frusztrált, mert valami nem sikerül, unatkozik, fáradt, de nem akar aludni). Ilyenkor elbújok egy picit és mikor felbukkanva bemondom a kukucsot, átmegy nevetésbe. Itt van az a pont, mikor résen kell lenni és tovább játszani, fenntartani az érdeklődését, hogy ne essen vissza az előző állapotba. Ilyenkor mondom neki, hogy bújjon el, majd jöjjön elő és újra kukucsolunk. Nagyon szereti és a végén örömmel rohan egy ölelésért és pusziért. :)
• Dögönyözés. :) Apával rendszeresen elkapjuk csak úgy és megnyomorgatjuk, bár én nem tudom úgy lóbálni a levegőben, mint a párom, de imádja, hogy feldobáljuk, hintáztatjuk, gyúrjuk a kis testét. (Nagyon fontos, hogy féléves koráig tilos a babát feldobálni, még játékból, óvatosan sem!)
• Csikizés az ágyon, a kanapén, a karomban fekve. :) Óvatosan szoktam azért bánni ezzel a játékkal, hogy még élvezze a mókázást, de nagyon szereti, ha a hasába fújok és csikizem. Elég 1-2 perc, ez alatt annyira feltöltődik jókedvvel, hogy örömmel játszik tovább még egy nyűgösebb napon is (front, fogzás, betegség…).
• Mértéktelen puszi és ölelés, szeretgetés áradat. :) Talán azért, mert ezt szokta meg, de nagyon igényli a szeretgetést. Mostanában két karjával a nyakamba csimpaszkodik és puszilgatja az arcomat, simogat és szorosan magához ölel. Játék közben, ébredés után, altatáskor, néha evés közben is nyúl felém, hogy puszit adhasson. Sokszor fogja meg a kezem, hogy simogassam, de ő is sokszor nyúl az arcomhoz, hogy simizzen. Ami szeretetet kap, azt nagyrészt vissza is adja, innen érzem, hogy olyan rossz Anya nem lehetek. :)
• Állandó támasz, vigasz minden körülmények között! Nagyon fontos, hogy ha együtt vagyunk, mindig számíthat rám. Akármilyen vita vagy összeveszés jöhet, lehet szigor vagy fegyelmezés, a sírás mégis mindig hozzám vezeti. A lelkivilágának megnyugtató a tudat, hogy hiába a baj, hozzám odajöhet és megölelem, megszeretem és majd minden rossz elmúlik. Ez nem azt jelenti, hogy megengedem a tiltott dolgokat, hanem azt, hogy attól még nagyon szeretem és mellette vagyok, amikor szüksége van rám.

Az élet minden területén elég maximalistának érzem magam és a gyermekemmel ez még inkább hatványozódik. A cél fontosabb és nemesebb, mint bármikor – olyan életet akarok adni a világnak, aki képes a szeretetre, az együttérzésre, céltudatos, de tiszteletben tartja a határokat és ezt a szemléletet tovább örökíti az utókornak. Nem mellesleg pedig némi önzés is társul ezek mellé – a kisfiamat a világon mindennél jobban szeretem és nap mint nap azon dolgozom, hogy ezt ő is érezze és ezáltal viszonozza felénk ezt a mindennél fontosabb érzést, miközben hosszú, boldog és kiegyensúlyozott életet él. :) Azt hiszem jó úton járunk… :)

Látogasd meg saját oldalamat: www.gyerekkelavilag.hu :)