2015. dec 15.

Az első fogacskák – a fogzás nehézségei

írta: PS Sziszka
Az első fogacskák – a fogzás nehézségei

A fogzás nagyon komplex jelenség és sok kellemetlenséggel jár a kicsinek, ezzel együtt a szülőknek is. Nincs egy fix séma, hogy mikor, milyen tünetekkel és milyen ütemben jönnek a fogacskák, változó az is, hogy mennyire viseli meg a babát és hogyan reagál erre az újdonságra. Egy biztos: nekünk felnőtteknek is nagy mumus a fogkérdés, pedig nekünk már megvan az összes. :) Mit érezhet egy kisember, akinek mind a 20 fogacskát ki kell növeszteni, alig két és fél-3 év alatt?img_0354.PNG

Mik a tünetek?

Nagyon változó módon kezdődik a fogzás minden babánál, de van néhány tünet, amiből következtetni lehet, hogy a fogacskák (először a fogcsírák) piszkálják fel a kicsi kedélyeit.

-          Fokozott nyáltermelés: nem kizárólag a fogzás tünetei, de ha egyszercsak elkezd ömleni a baba nyála, az már jó jel arra, hogy valami készül. Ezzel együtt sajnos a szája körül vagy a fenekét is kicsípheti a nyál, de ez átmeneti jelenség, míg az adott fog kibújik.

-          Állandó rágcsálás: legtöbb baba az öklét, ujjacskáját rágja, hiszen az állandóan nála van. :) Ez önmagában nem ok arra, hogy fogzik, a pocakfájás miatt is produkálják ezt a jelenséget, sőt a nem-cumizó babáknál ez pótcselekvés.

-          Beduzzadt íny: amennyiben az íny egyik része be van dagadva, ott már napok kérdése, hogy fogacska is legyen. Először beduzzad az íny, majd megjelenik egy fehér csík rajta (ez jelzi, hogy vékonyodik az íny és készül áttörni a fog), majd egy pici lyuk látszik és végül a fog egyik pici hegyecskéje. Ha néha picit véres az íny, az is normális, hiszen valahogy át kell törnie az ínyt az éles kis fognak.

-          Hasmenés: gyakran előfordul, hogy hasmenése van a babának, leginkább a sok nyál miatt, amit lenyel. Nem ritkán zöldes színű, de ha kijött a fog, visszaáll a normális kerékvágásba.

-          Hőemelkedés, láz: ilyenkor már gyógyszerrel érdemes próbálkozni

-          Rossz közérzet, nyűgösség: Ez az állapot akkor is jelentkezik (a betegségen túl), ha a baba front érzékeny és emiatt esetleg a feje is fáj. Erre a legjobb megoldás a dajkálás, ciciztetés. A kicsinek éreznie kell, hogy szeretjük és mellette vagyunk a fájdalomban, számíthat ránk.

-          Éles, sikító sírás: amikor a fenti tünetek jelentkeznek és látjuk, hogy lassan áttör a fogacska, akkor előfordul, hogy a babának olyan fájdalma van, hogy sikítva sír. Ez az erős fájdalom addig éri a kicsit, míg a fog felszíne teljesen áttöri az ínyt, a további fognövekedés már nem jár fájdalommal.

Fogcsírák – a fogzás hírnökei

Nagyjából 2-3 hónapos kor környékén kezdtük tapasztalni a babánknál a fogzás tüneteit, rá is kérdeztem az orvosnál és ő azt mondta, hogy ez biztosan annak a jele, hogy a fogcsírák növekedésnek indultak, ami fájdalommal jár számára. Ez nem jelenti azt, hogy pár hét és kijönnek a fogak (sőt, nálunk fél év telt el), de ha érzékenyebben reagál a fájdalomra vagy az újdonsült kellemetlenségre, akkor sajnos fog sírdogálni, mikor intenzívebb mozgásba lendülnek a fogcsírák.

Bizonyos időközönként emiatt azt hittem, na majd most végre kijön az első fogacska és folyamatosan figyeltem, hátha duzzad vagy fehéredik az ínye, de semmi. Jelét nem mutatta semmi a szájában, hogy itt hamarosan fogak nőnek, csak néha erősen sírt, látszott, hogy valamit mindjárt darabokra fog szétrágni és közben ömlött a nyála. Olyan is volt, hogy az állát fogta és közben keservesen, könnyes szemmel zokogott, azt kiabálta, hogy Jajjajjajjajjajj… Nagyon sajnáltam, ilyenkor mindig nagyon megdajkáltam és igyekeztem enyhíteni a fájdalmát: bekenni az ínyét, hűtött rágókát vagy cicit adni neki, utóbbi vált be általában a legjobban, legalább elaludt rajta.

Fájdalomcsillapítás

-          Vizes borogatás: mikor láthatóan egy helyen fogja a kicsi az arcát, enyhíthetjük a fájdalmat vizes borogatással, ez csillapítja a fájdalmat és az esetlegesen felhevült területet is nyugtatja. Tiszta pelus vizes csücskét is adhatjuk neki rágcsálni, mert masszírozza az ínyét.

-          Hűtött rágóka: csillapítja a fájdalmat mind a hűvös érzés, mind a rágás

-          Homeopátia: Chamomilla Vulgaris golyót használtam elég sokáig, naponta 3*5 golyót vízben oldva. Pár nap, mire hat, de utána jobb a közérzete. (Írják a Coffea Tosta golyócskát is, de én azt inkább alvásproblémára használtam.) A Viburcol kúpot éjszakára adtam, nappal csak akkor, ha nagyon nyűgös volt. Ez is homeopátiás, fogzás és oltás okozta nyűgösségre, enyhe hőemelkedésre, fájdalomra.

-          Ínygél: a Dologel homeopátiás gél, ezért azt bátran lehet használni hosszabb időre is. A Gengigel Baby szintén hatásos, bár jóval drágább és napi 5 alkalomnál többször én nem használtam (egyébként ízre jobb, mint a Dologel). A Dentinox lidokaint tartalmaz, ezért napi max. 3 alkalommal használható és evés előtt nem javasolt, hogy ne nyelje le az egészet.

-          Gyógyszer: ha már elviselhetetlen a fájdalom (főleg éjjel), valamint hőemelkedés vagy láz kíséri, akkor Nurofen Baby vagy Panadol Baby, mindkettő csak 3 hónapos kortól (addig Germicid kúp, később azt inkább 38 fokos láz felett ajánlják). Ezt felváltva is lehet használni, sőt javasolják is, mert hatékonyabb, ha nem mindig egyfajta fájdalomcsillapítót használunk. Ha éjszaka sokszor ébred sírva, én olyankor biztos adok neki fájdalomcsillapítót, hogy legalább aludni tudjon, mert ha másnap a fájdalom mellett még fáradt és nyűgös is, az elég kemény napokat tud eredményezni.

-          Szoptatás, Anyai szeretet: az anyatejben lévő hormonok fájdalomcsillapító és nyugtató hatásúak, nem ritkán elalszik a kicsi és addig sem érzi a fájdalmat. A dajkálás, szeretgetés pedig biztonságérzetet ad neki, hogy van kihez odabújni, mikor baj van. :)

-          Figyelemelterelés: ha csak épphogy nyűgös a kicsi, akkor egy kis játékkal ki lehet zökkenteni belőle. Ha nem figyel rá, talán az a minimális fájdalom elmúlik arra az időre és nem kell gyógyszerekkel tömni, ha nem muszáj.

Mikor jönnek ki az első fogak és milyen ütemben?

Sok helyen írják, hogy általában 6 hónap körül jön az első és 1 éves korra általában 8 fog lesz kinn. Bevallom a környezetemben nagyon kevés babának jött ki 6 hónaposan az első foga, ettől teljesen eltérő időpontokat hallottam az elmúlt pár évben (3 és fél hónap, 4-5 hónap, 8-9 hónap, de akár 10 hónapos is volt). Az én kisfiamnak 8 hónaposan jött ki az első foga, majd 4 héten belül 5 foga lett, újabb egy hónap múlva jött ki a hatodik, azóta 13 hónaposan 6 foga van és egyelőre jelét sem látom, hogy jönne újabb. Más babánál 3 és fél hónaposan jött ki az első és 5 hónapos korára már 4 foga volt. Ebben a kérdésben kiváltképp nem szabad azt nézni, kinél milyen gyorsan jön, mert egy biztos: a fogacskák ki fognak bújni, még ha pár hónappal később is. :)

Hogy milyen ütemben jönnek ki a fogak, az teljesen változó. Általában párban bújnak elő, a kettő között kb. 1-2 hét telik el, de ez is nagyon egyéni, nálunk a két felső fog ugyanazon a napon jött ki, máshol a felső párja még ki sem jött, hanem eggyel mellette, aminek egyébként máskor „kellene”. Ez nem olyan dolog, mint a mozgásfejlődés, hogy egymásra kell épülnie a folyamatoknak, itt teljesen normális, ha van némi eltérés a sorrendet illetően. A nagyobb rágófogak azért ritkán jönnek ki az elején, de akár arra is lehet példa, vagy nagyon ritkán arra, hogy a baba foggal születik.

Mi változik, ha kinn a fogacska?

Őszintén szólva én rettegtem, hogy mi lesz velem, ha a kisfiamnak kijönnek a fogai, mert nekem a szoptatás hat és fél hónapig komoly fájdalmakkal járt. Ennek ellenére nem volt nagy változás. A cicizés alkalmával éreztem, hogy van ott valami újdonság, de nem okozott fájdalmat. Nyilván van olyan, hogy elalszik és véletlenül összeszorítja a fogait, de álmában azért nem szokott akkora erőt kifejteni. Nem biztos, hogy ez mindenkinél így van, de szerintem ha a baba megfelelő technikával szopizik, akkor nem lesz fájdalmasabb a szoptatás fogakkal. Ha mégis, akkor bimbóvédőt kell bevetni, amit vagy megszokik a baba, vagy rájön, hogy ez így nem túl jó buli és inkább abbahagyja a harapdálást. :)

Ha ráharap a baba a cicire, akkor olyankor óvatosan ki kell venni a szájából és azt mondani neki, hogy „Ez most fáj anyának, nem szabad harapni”. Néhány alkalom után megtanulja és megérti, hogy ez Neked fáj és ha harap, akkor elveszed tőle a cicit. Azért a reakciókkal résen kell lenni, mert ha nagyon felszisszenünk, akkor játéknak foghatja fel a kis csibész és azért is csinálja. :) Velem az is előfordult, hogy már nem volt éhes és csak rá akart harapni, de még idő előtt elvettem tőle, viszont nem bírtam ki és elnevettem magam. Ez nagyon tetszett neki, kacagott ő is és próbált volna harapdálni, de inkább abbahagytuk. A következő alkalommal újra próbálkozott játszani a végén, akkor már komoly maradtam és megértette. Mindenre meg lehet tanítani a babát, csak meg kell tanulni a saját nyelvén elmondani neki. :)

Étkezés tekintetében nem feltétlenül kell várni arra, hogy kijöjjön a fog és rendesen tudjon vele rágni a kicsi. Kiflicsücsköt, puhább babakekszet vagy babapiskótát (lehetőleg az elején tojás nélkülit) már fog nélkül is tud áztatni a szájában, sőt a kicsik kimondottan élvezik ezt a fajta nyammogást. :) A darabos ételeket 8-9 hónapos korban óvatosan el lehet kezdeni szoktatni vele, de inkább olyan formában, hogy nem turmixoljuk teljesen pépesre az ételt, vagy az etetőháló is jó megoldás, ahhoz fogak sem kellenek. Kevés foggal is tud egy idő után ügyesen enni a gyerkőc, a kisfiam már nagyon szépen eszik velem a felnőtt ételekből 6 foggal is, pedig az elején sokszor nem tudott mit kezdeni a szilárd falatokkal.

A fogzás egy fájdalmas és zavaró dolog tud lenni a babának, nem beszélve arról, hogy neki is újdonság felfedezni, hogy ha megrágja a kezecskéjét, egy idő után már nem az ínyét érzi, hanem valami keményebbet. Neki is meg kell szoknia, hogy van foga, meg kell tanulnia használni őket és nem utolsósorban vigyázni rájuk, mert bizony néha előfordul, hogy beleharap egy-egy keményebb játékba vagy hasra esik és a fogai felsértik az ajkát. A gyermek számára fontos, hogy Anya hogyan tud segíteni neki az újdonságokkal, mennyire számíthat ránk, mikor fájdalmai vannak és miként gondoskodunk róla szükséghelyzetben. Neki mi vagyunk a támasz, akitől várja mindenre a választ és a megoldást, akivel biztonságban érzi magát, ha fáj a világ. Mind a szülőnek, mind a babának egy tanulási folyamat, hogyan lehet ezt az időszakot átvészelni – sok-sok türelemmel, törődéssel, szeretgetéssel és gondoskodással. :)

Látogasd meg saját honlapomat: www.gyerekkelavilag.hu :)

Szólj hozzá

első fogak fogak kibújásának üteme fogcsírák fogcsírák növekedése fogzás tünetei fogzási fájdalom fogzási fájdalom csillapítása homeopátiás szerek fogzásra mikor jönnek az első fogak szoptatás fogakkal