Mielőtt anya lettem, nem igazán értettem, hogyan érezheti egy anya bezárva magát egy gyerekkel, hogyan lehet az, hogy nem teszi maradéktalanul boldoggá a gyermeke, hogyan alakul ki a szülés utáni depresszió…stb. Ma már értem. Ezeknek az érzéseknek is vannak fokozatai és nem kell feltétlenül a végletekig „rosszul” éreznünk magunkat ahhoz, hogy belássuk, ezek az érzések igenis léteznek. Ezeket leginkább az értheti meg, akinek gyermeke van és sokszor egyedül küzd meg a mindennapok kihívásaival. Ahol közel a család, nagyszülők, testvérek és barátok vannak, akik segítenek a háztartás körül és akikkel az ember megoszthatja a gondolatait, ott valószínűleg egy anya közelébe sem kerül a szülés utáni depressziónak, de még csak nem is fogja annyira érezni a napi viszontagságokat, mint az az édesanya, akinek ez nem adatik meg. Nem is jutunk el feltétlenül a depresszióig, de vannak mélypontok, mikor már fogy az energiánk.

Anyaként már a várandósság alatt kezd átalakulni bennünk az érzés, az ösztön, ami igazi anyává tesz bennünket és a születés pillanatában tudatosul bennünk, hogy valójában az élet, amit világra hoztunk, onnantól fogva egy örökké tartó felelősségvállalás, egy szűnni nem tudó aggódás és féltés, törődés a gyermekünk iránt. Ennél csodálatosabb érzés a világon nincs is, ezzel talán még azok is egyetértenek, akik kevésbé érzelgősek vagy jobban vágynak vissza néha a „régi” életükbe. Ez egyszerűen biológia, a hormonok tesznek bennünket azzá, amik a szülés óta lettünk: Anyák, akiknek elsődleges céljuk a gyermek felnevelése szeretetben, örömben és boldogságban, miközben magunkat háttérbe szorítva mindenünket neki adjuk.

És ezzel nincs is semmi baj, amíg számunkra ez a természetes és nem jár olyan lemondásokkal, amiktől már nem érezzük jól magunkat. Egy anya akkor tud igazán boldog gyermeket nevelni, ha ő maga is az, az esetek túlnyomó részében. Mindenhol előfordul jobb és rosszabb nap, kilengések és „bűnös” gondolatok, milyen lenne egy időre visszakapni a régi, önálló életünket, amikor még az volt saját - mások szerint önző - célunk, hogy mi magunk jól érezzük magunkat az éppen aktuális helyzetünkben. Amikor még nem voltunk alárendelve másnak. Persze munka és kötelezettségek mindig voltak, de a nap végén lerogyhattunk a teraszon, kibontva egy sört, mellé egy cigivel és lemászhattunk a fárasztó nap taposómalmáról, néhány pillanatra megfeledkezve mindenről, csak fetrengve a jelen pillanatában.

Ma azonban más a helyzet. Vegyük sorjában, mik azok a helyzetek, amik várnak egy anyára – legfőképp olyan anyára, akinek a férje dolgozik és a család sem tud napi szinten segíteni.

1. Szülés utáni egészségi állapot: hetekig nehezebb még levegőt venni is egy – főleg nehezebb – szülés után, akár természetes, akár császárról beszélünk. Mindkét eset maradandó sebekkel jár és eltart pár hétig, míg újra tudunk rendesen mozogni, de néhány esetben már nem lesz minden olyan, mint régen. Emellett persze anyának ugyanúgy menni kell etetni, sterilizálni, mosni, vasalni, takarítani, pelenkázni, felkelni éjjel… sokan még főznek is, őszintén le a kalappal előttük! A szerencséseknek van segítségük pár hétig, esetleg tovább, de sokaknak ez sem adatik meg. És itt még csak az első gyerekes anyukáról beszélek, a többgyermekes anya feladatlistája ennél még sokkal hosszabb!
2. Szülést követő lelkiállapot: megbírkózni az új helyzettel, hogy felelősek lettünk egy törékeny kis életért talán még a testi megpróbáltatásoknál is nehezebb. Nincs olyan, hogy ez most nem megy, nem bírok felkelni éjjel vagy nem tudom mit kell csinálni, egyszerűen menni és csinálni kell. Etetni és altatni kell, tiszta környezetben és mindezt nyugodt lelkiállapotban, mert a baba érzi a stresszt és ettől ő is még sérülékenyebb lesz érzelmileg. „A helyzet elfogadása” – egy nagyon kedves barátom jótanácsa… és mennyire helytálló! Igaz nehéz megfogadni, de ebben van az igazság. El kell fogadni, hogy talán nem megy minden elsőre tökéletesen és igen, fog sírni a baba, mert főleg az elején nem tud másként kommunikálni, de minden menni fog! Mert az anyai ösztön irányít bennünket és megtanít arra, amire kell.
3. A szoptatás kihívásai: több tényező is közrejátszik ebben a témában. Van –e elég tej és mi mindent tegyek azért, hogy legyen? Mi mindenről mondjak le azért, hogy egyáltalán szoptatni tudjak? A jó hír ebben, hogy a szoptatás alatt pótolhatatlannak érezhetjük magunkat és maga a szoptatás folyamata is rengeteg boldogsághormont szabadít fel, így ezek nagyrészt kárpótolnak a lemondásokért. :) a.) Lemondások az étkezésben, ha a baba érzékeny pocakkal született: nekem eléggé oda kellett figyelnem a baba refluxa miatt és limitáltam az ajánlottan kerülendő ételeket, amiket pedig szerettem (minimális tejtermék, csoki megvonás, koffein megvonás…). b.) Fájdalmas szoptatás: 6 és fél hónapig küzdöttem a fájdalommal, hol enyhébb volt, hol sírva etettem a kicsit, mert a bőröm néha cafatokban lógott és semmilyen krém nem hatott időben. c.) Tejleadó reflex: ha elég erős, akkor éjjel-nappal melltartóbetétben kell létezni, ha nem akarunk egész nap nedves pólóban feszengeni. Kiváltképp éjjel „kényelmes” melltartóban és melltartóbetétben aludni, kerülve a hason alvást, ami nekem személy szerint már nagyon hiányzott volna… d.) Káros szenvedélyek: tudom, egy anya örüljön a gyermekének és ne akarjon este egy feszültebb nap után lehörpinteni egy kellemes házipálinkát egy cigi társaságában a teraszon egyedül, csendben kikapcsolva… de én biztosan galád fajta vagyok és néha eléggé hiányzott ez a fajta feszültség-levezetés az életemből, főleg a 7-8.hónapban, mikor a tetőfokára hágott az éjjeli nemalvás és kezdődtek a nappali szepara hisztik. Jólesett volna néha egy csajos este (bár panaszra okom sem lehet, egy év alatt egyszer össze is jött!), amikor nem kell azon aggódnom, hogy ihatok –e egy durvább koktélt a lányokkal és felfalhatok -e mellé egy tál sósmogyit vagy egy tábla csokit, ami után jól kialhatom a másnapot…
4. Alváshiány: akármennyire jófej a párunk, nem fog tudni felkelni éjjel a babához, ha anyatejes. Ezt a feladatot senki más nem tudja ellátni, kizárólag anya, mert nála van a cici, amihez ébred éjjel a baba. Mivel apa jár dolgozni, anya megy a babához éjjel, hátha nappal van esélye pótolni a kimaradt időt – bár azt is tudjuk, hogy az éjjeli alvást semmi nem pótolja, így marad a nappali zombi-üzemmód.
5. Ingerszegény környezet, bezártság-érzés: a kicsivel lenni maga a gyönyör. 9 hónapig vártad, hogy végre együtt legyetek, most mégsem örülsz? De igen, boldog vagy és a Föld felett lebegsz, de néha inkább azért, mert szeretnél a Holdra repülni megváltásért. Fél karodat adnád azért, hogy valaki végre úgy is fontosnak tartson, hogy nem az alapszükségletekről van szó – mint etetés, altatás, pelusozás, játék és szeretgetés, ami csodálatos érzés a szívnek, de néha kevés a szellemnek. Persze ahogy anyukák egymás közelébe kerülünk, azonnal babás/gyerekes témák jönnek elő, de néhány hónap után elepedsz azért, hogy kiszabadulj a kalitkából és magaddal is tölts egy kis időt. Persze el tudsz szaladni (és nem beülni!) a fodrászhoz vagy egy kávéra egy barátnőddel, de eközben az agyad nagyrésze otthon van és azt kutatja, minden rendben van –e a gyermekkel. Beszűkülsz a lakásba, a gyereknevelésbe és az agyadat már csak arra használod, amire a pár hónapos csemetéd.
6. Önállóság, függetlenség: megszűnt az egyedül pisilés, zuhanyzás, fogmosás, öltözés… és egyéb alapvető szükségletek önállósága. Mindig van egy körülötted futkosó kis anyafüggő szeretetgombóc, aki gondoskodik arról, nehogy egy percre magányosnak érezd magad. Ez szuper, mert nem kell félned a wc-ben egyedül, de vannak folyamatok, amiket szívesebben végeznél egyedül és örülnél, ha nem kéne közben rettegned, melyik konnektorban nyúlkál a gyerek vagy mikor ránt magára valamit, amitől 8 napon túl gyógyuló sérülést szerez. Pár hónap után nem ehetsz önállóan, mert van egy kis kétlábon járó éhenkórász, aki úgy néz Rád evés közben, mint aki hetek óta éheztetve van és csak néhány falatot kér a kajádból, ami persze tele van olyanokkal, amiket neki abban a korban még tilos! Ezért lopva eszel, csendben, késő este mikor alszik, vagy eszel és ő melletted állva vörösfejjel, krokodilkönnyekkel ordít (amitől már nem is esik jól egy árva falat sem), vagy etetés közben próbálsz magadba gyömöszölni pár falatot (amitől áll a zászló, hogy a saját kajája azonnal érdektelen lesz és csak a Tiédet akarja), vagy inkább nem eszel és puffogsz magadban - vagy hangosan, hogy már megint ő nyert.
7. Állandó alárendelt szerep, a szabad akarat hiánya: sokszor nincs túl sok igényünk, csak annyi, hogy az alapvető igényeinkben ne szenvedjünk hiányt. Ha éhes vagyok egyek nyugodtan anélkül, hogy a totyogó kiszekálna közben, ha fáradt vagyok ledőlhessek pár percre a kanapéra, ha beteg vagyok ne kelljen naphosszat legyengült szervezettel ugrálnom…stb. Emellett ott van az a szituáció, mikor a gyerek már hullafáradt, de nem alszik el, mert ellenáll és Te tudod, hogy az alvás segítene, de ő akkor is képes fél óráig üvölteni az ágyban, mert nem adja fel. Hiába az elmélet, hogy Te irányítasz és ne hagyd magad zsarolni, aludni nem tudsz helyette, mint ahogy enni sem, ha ő nem akar valamit nem csinálja és ezért képes bármit megtenni akárhol. Nincs étteremben evés nyugiban, mert ő menne és felfedezne, nem bírja kivárni, míg kihozzák az ételt és hiába próbálod úgy nevelni, hogy türelmes és szófogadó legyen, ezt egy egyéves gyereknek nem tudod még megmagyarázni. Marad az, hogy Te maradsz alul és vagy küzdesz ádázul, hogy kinek az akarata erősebb, vagy megadod magad és engedsz, ami miatt elkanászodik egy időre és majd később formálgatod. Addig pedig tűröd, hogy egy pici ember irányítja az életedet és várod a megfelelő időt, mikor visszaveheted az uralmat.
8. Eltorzult énkép: a szülés (és általában a szoptatás) alatt felszedett kilók nem olvadnak le maguktól a testünkről. Igaz az első hetekben rohamosan fogytam, de később ahogy próbáltam az anyatej mennyiségét szinten tartani, újra hízni kezdtem. Tudom, arra van időnk, amire akarjuk – de nekem ez nem jön be. Nekem sem időm, sem energiám a gyerek mellett még sportolni, diétázni – bár próbálkozom időről időre. Így pedig egyre reménytelenebbnek látom, hogy valaha a „régi” fényemben tündököljek. Általában ez sok anyukánál gondot okoz, a saját magunkkal töltött idő (kozmetika, fodrász, manikűr/pedikűr, smink, vagy csak a rendszeres hajmosás az elején) minimálisra csökken, mert az elején nem merjük másra bízni a kicsit (ha van egyáltalán ilyen opció!), később pedig már beletörődünk a helyzetbe és beleragadunk abba, hogy naphosszat lebukizott ruhában vagyunk, smink és belőtt frizura nélkül, mert hát a kakis pelus cseréjéhez ugye nem kell kisestélyiben feszíteni többcentis műkörmökkel…
9. A felnőtt kommunikáció hiánya: mivel naphosszat babanyelven gagyogva, mesét nézve, játékok között fetrengve viszonylag kevés felnőtt eszmecseréhez jutunk, hamar leszaladunk a gyerek „értelmi” szintjére. Ez nagyon cuki dolog, újraélni a gyerekkort és látni a kis csemeténket napról napra fejlődni, de emellé nem rossz néha ezeket a témákat félretéve felnőttekkel is felnőtt dolgokról beszélgetni. (A játszótéren a „Te melyik pelusmárkát szereted?” kezdetű kérdések nem tartoznak ebbe a témakörbe!) Kell néha egy kis gyerekmentes csevej, amikor újra felnőttnek érzed magad és nem arról beszélsz, melyik popsikrém használ legtöbbet az érzékeny bőrnek.
10. Kinek mondjam el? Van az a nap, mikor a párod munka után hazaérve sokmindenre kíváncsi, csak a Te panaszkodásaidra nem. Van elég baja azzal, hogy a munkahelyén hülyékkel vagy inkompetens emberekkel van körülvéve, nincs szüksége még arra is, hogy a Te legnagyobb bajod az, hogy már megint csak félórás hiszti után tudtad elaltatni a gyereket kézben, amitől aztán újabb félórád ment el azzal, hogy megpihentesd a leszakadt derekadat és térdedet. Mert TE legalább pihentél, míg a gyerek aludt, de én egész nap gürcöltem a melóhelyen Értetek…

Mindezek mellett a gyerek a legnagyobb öröm és bár naponta vannak nehézségek, amikkel meg kell küzdeni, ha újrakezdhetném sem csinálnám másként. Engem, aki mindig is emberek között voltam, hol kisebb, hol nagyobb közösségben, de mindig társaságban, ez az életforma bő egy év után kezd magába zárni és ebből meg kell tanulnom kitörni. Gond nélkül elszórakoztatom a kisfiamat bármikor, bármivel és ő ezt hangos kacagással hálálja meg, de azért néha én is igényelném a szórakoztatást. :) Kicsit az is nehéz, hogy kezd hiányozni a munka, hogy végre újra hasznosnak érezzem magam és elhiggyem, tudok olyat is csinálni, amiben jó vagyok, de igyekszem ebben a szerepben is helytállni. Biztos lehet jobban is csinálni, ügyesebben, higgadtabban, de ennél több szeretettel már biztosan nem. Sok dologban hibázok, de egyet a legjobban és legösztönösebben tudok: szeretni a gyerekemet mindennél jobban, és ami biztos, hogy ezt ő is érzi. :)

Látogasd meg saját honlapomat: www.gyerekkelavilag.hu :)