Vannak nehéz döntések az ember életében, amiket az tesz még nehezebbé, ha már nem csak ketten vagyunk, hanem van egy kisember, akiről gondoskodni kell. Ilyenkor nem könnyű meghozni a mindenki számára legjobb döntést és ha sikerül is, azt rengeteg álmatlan éjszaka előzi meg. Korábban nem okozott gondot az állandó költözés, utazás, új környezet, új emberek, új élethelyzet – 7 év hajózás után számtalan költözés és annál is több új környezet áll már a hátam mögött. Akkoriban azonban még nem volt családom, ha változtatni kellett, egyszerű volt belevágni, nem volt igazán veszíteni való. Most azonban megváltozott a helyzet és anyaként én is. Egyre kevesebbszer állok ki az igazamért idegen emberek előtt – ha azt csak vitával lehetne elérni, egy dolog számít, hogy a kisfiammal biztonságban legyek. Ha kell többet vagyok vele otthon, mint túlstresszelt emberek között buszra szálljak, hogy nagy bevásárlást csináljak. Nem akarok üvegbúrában élni vele, pusztán egyre kevésbé vagyok kíváncsi a türelmetlen, agresszív emberekre, akik fellöknek a babakocsival az utcán vagy csak húzzák a szájukat, ha nem tudom egyedül (segítség nélkül!) 5 másodpercnél gyorsabban felcibálni a gyereket babakocsiban a lépcsős trolira.

Az tény, hogy jelenleg már nem olyan világot élünk, ahol az ember megmondhatja bármikor, hogy mikor mit akar csinálni, hol és milyen pozícióban akar dolgozni. Pontosabban megmondhatja, ha már bizonyított és kivívta az elismerést. Az ide vezető út pedig tele van kompromisszumokkal, amiket tetszik vagy nem, el kell fogadni és ha változásra van szükség, akkor változtatni. Manapság ritka, ha az ember olyan helyen dolgozhat, ahol megbecsülik, adnak a véleményére és lehetőséget adnak a fejlődésre. Szerencsére már nem csak én mondhatom el magamról a családunkban, hogy ilyen helyen dolgozom, hanem a párom is. Viszont ennek ára van, a legújabb fejlődési lehetőség kicsit messzire sodort bennünket az otthonunktól – de mi hoztuk meg a végső döntést.

Költözés egy távolabbi városba

Rengeteg ismerősöm utazik külföldre egy jobb élet reményében, amit megértek, én is sokat dolgoztam az otthontól távol, bár az igaz, hogy a külföldi szárazföldi élet és a hajózás két külön világ. Ha tehettem volna, pár éve én is szívesen elköltöztem volna egy másik földrészre, bár igazából most sem állna távol tőlem (biztos jövőkép mellett persze), hogy megpattanjunk ebből az országból, mert ahogy ma a helyzet kinéz, sokáig nem lesz már élhető ez a kontinens. Ettől eltekintve mégis húz a szívem az otthon melegéhez és nehezen távolodom el a saját kis életterünkből. Már a nyaralás utolsó napjaiban is hiányzik a saját kis ágyam, a nappalim, a konyhám… minden, ahol teljes életet élünk. Ehhez képest most úgy döntöttünk, pár hónapra kétlaki életet élünk és lehetőséget adunk a férjem karrierjének.

Azt mondják Magyarországon nincsenek távolságok. Ezzel vitába szállnék. Nyilván tízezer kilométerhez képest háromszázat utazni nem olyan nagy dolog, de ezeken a magyar utakon három és fél órát utazni, ráadásul egy gyerekülésbe kötözött ficánkoló egyévessel azért elég meredek, pláne minden héten… ezért erről a tervünkről le is mondtunk. Hazamegyünk, amikor tudunk, a lakásunk bebiztosítva és készen arra, hogy bármikor otthon aludjunk, azon kívül pedig maradunk itt lenn és ha van egy elvétett szabadnap, mikor nem kell bárhová utazni vagy ügyeket intézni, kirándulni fogunk a közelben. Itt is vannak szép tájak, jó levegő és rengeteg hely, ahol még soha nem jártunk, ami viszont hiányzik de nagyon – a család és barátok. Annak a lehetősége, hogy bármikor találkozzam azokkal, akiket szeretek és ne kelljen hozzá több száz kilométert utazni.

Anyaként elsősorban a gyerek érdekeit kell szem előtt tartanom, de az ő boldog életének alapja a boldog házasságunkban és a szülők sikerében – és ezzel együtt kiegyensúlyozottságában - rejlik. Nem volt könnyű elfogadni, hogy ezt a sikert közel 300 kilométerre az otthonunktól sikerül megtalálni, de végül számot vetettem a lehetőségekkel és a következőkre jutottam:

1. A bölcsi még közel egy évig szóba sem jön, tehát nagyjából mindegy, hol szórakoztatom a gyerkőcöt nap mint nap.
2. A munkámat nem kell feladnom, mert oda akkor fogok visszamenni, ha a kölyök bölcsibe jár.
3. Most van még egy évünk arra, hogy mobilak legyünk és kihasználjuk az időt a férjem karrierépítésére. Ha most nem vágtunk volna bele, jövőre már késő lett volna. Így ebben az egy évben, míg a kicsivel itthon lehetek, van idő kihasználni a lehetőségeket a munkahelyi fejlődésre, még ha távol is vagyunk.
4. Új helyeket és új embereket ismerhetünk meg, ami újdonság a kicsinek is – és nekünk is. Közel az osztrák és szlovén határ, lehet menni kirándulni, új tájakat és kultúrákat felfedezni.
5. Vidék = tiszta levegő, kedves emberek. Nem kell küzdeni a bkv okozta nehézségekkel és a füstös, koszos belvárossal, ha valahová mennünk kell. Igaz kisvárosban nincs is annyi lehetőség, de ha nagyobb bevásárlásra lesz szükség, megoldjuk nagyvárosban vagy otthon.

Mit hoz az új környezet a gyerek életébe?

Egyelőre így közel két hét távlatából azt mondom, a gyerek számára nem hozott látványos változást az új helyzet, legalábbis negatív irányba biztosan nem. Amit most látok rajta, hogy élvezi az új szobáját és az új embereket, új világot, bár ezáltal a nappali altatás visszatért abba a fázisba, hogy az ágyban nem alszik el és a kezemben is tovább tart a dolog, mert még mindig túl érdekesek az új látnivalók számára. Az ágya kisebb és a matrac sem az otthoni megszokott kis kuckót nyújtja számára, de nem reménytelen a helyzet, mert minden kényelmes – csak más. Igaz reggel sokkal előbb kel, de hogy ez az óraátállítás miatt van (mert épp aznap költöztünk), vagy az új környezet miatt, esetleg az újabb fogacskák növesztése miatt a gyakoribb éjjeli ébredések alkalmával az új helyen nem alszik vissza szó nélkül, passzolom. Őszintén remélem, hogy ez az állapot nem tart sokáig és hamarosan újra visszatérünk a reggel 7-8-ig alváshoz, mert bár nagyrészt alszik éjjel, azért gyakrabban ébred és kevesebbet alszik, mint az elmúlt pár hónapban otthon. De még ez sem veszi el a kedvét a sok vidámságtól és cukiskodástól.

Amit még észrevettem rajta, hogy újra jobban kezdett ragaszkodni hozzám. Gyanítom, hogy újabb szeparációs szorongás lóg a levegőben, ami pár hónappal előbb jött, mint általában szokott. Ehhez hozzájárul az is, hogy a sok – számára – új dolog között én vagyok egész nap az egyetlen biztos pont, ahová bújhat és mivel ez neki egyébként is jó érzés, egyre többször ragad rám. A korábbi sírós ragaszkodást elhagytuk már pár hónapja, most a szeretgetős, nyakbacsimpaszkodós, ölbebújós fázisban vagyunk, amit én nagyon élvezek, óriási örömet okoz nekem ez a tudatos szeretetnyilvánítása. :) Apához is odabújik, ha munka után vele tölti azt a kis időt a fürdésig, de még mindig anya a menekülési útvonal és még apa mellett is anya az elsődleges célpont egy kis potya ölelésre.

Mit lehet tenni, hogy ne élje meg rosszul a változásokat?

1. Pozitív környezet: olyan emberek közé viszem, akik mosolyognak rá és jó kedvre derítik. Ezzel nincs nehéz dolgom, ő valahogy mindenki szívébe belopja magát, ezért a legtöbb ember a szállodában nem tudja megállni, hogy ne beszéljen legalább pár szót hozzá mosolyogva, ha találkozunk.
2. Saját holmi: kiságyat készítettek be nekünk, ehhez azért elhoztam a saját rácsvédőjét és ágyneműjét. Így ha alvás közben/után kinyitja a szemét, a megszokott kis környezet fogadja első pillantásra. Persze a kis alvósállatka és a hálóingem szintén alapfelszereltség. :) Kiválogattam a legkedvesebb játékait és abban a tárolóban hoztuk, amit otthon is használ. Így újabb megszokott dolgok között lehet, ami megadja számára az otthon emlékeit.
3. Sok-sok odafigyelés és testközelség: az új helyzetben kell a biztos pont a kicsinek, aki jelenleg az idő legnagyobb részében én vagyok. Nem félek, hogy elkényeztetem, mert pont annyi ölelést és dajkálást kap, amennyit igényel. Nem hurcolom egész nap kézben, de mellette vagyok játék közben, ha kéri és mivel sokat bújik, sokat szeretgetem. Lesz majd idő, mikor visszasírom még, hogy hozzám bújjon…

Mindenkinek nehéz…

A nap nagy részében igyekszem figyelni arra, hogy Beni jól érezze magát és ne okozzon semmi negatív változást számára az új környezet. A kicsik érzik a rezgéseinket és képesek felvenni a mi érzelmi állapotunkat, ezért fontos, hogy mi is jól érezzük magunkat az új helyzetben, ha szeretnénk fenntartani ezt a jelenlegi állapotot nála. Ez azonban sajnos nem olyan egyszerű. Az évek során kialakult egy életvitelünk, komfortos élethelyzetet teremtettünk magunknak, amit hosszú évekig alakítgattunk, mire a mostani állapotig eljutottunk. És ezt most ott kellett hagynunk átmenetileg és vállalni, hogy egy (pontosabban két összenyitható) szállodai szobában lakjunk, kicsit a komfort érzetünkön kívül.

A szobák csodaszépek és benne van sokminden, ami kényelmessé teszi, azonban vannak olyan dolgok egy nő és anya számára, amik nélkül nem érzi teljesnek a lakást. Ilyen a konyha, ahol jó, hogy most nem kell főznöm, de kellene mosogatni (elsősorban a gyerek dolgai – cumisüvegek, kiskanál, tányérok…) és hiányzik a mikró, amivel pikkpakk elkészül reggel a tápszer a korgó pocakba. (Persze van cumisüveg melegítő, ami nyilván jobb, de ezt hiába mondanám el reggel a farkaséhes kisfiamnak, ő csak azt látja, hogy ötször annyi idő, mire enni kap.) Hiányoznak a háztartási eszközök (vasaló, mosógép, ruhaszárító, porszívó…), ezekért mindig le kell mennem gyerekkel a kezemben és valahogy megoldani mindent, mert egyedül nem hagyhatom a szobában és általában este 6-8-ig kettesben vagyunk… Szóval a helyzet nem annyira súlyos, mert nyilván mindent meg lehet oldani, csak elég macerás így ketten intézni mindent, amit eddig egyedül gyorsan megcsináltam otthon, amíg ő eljátszott a nappaliban vagy aludt. Arról nem beszélve, hogy fokozottabban kell figyelnem rá, nehogy valamit tönkretegyen a szobákban, mert itt semmi nem a miénk, így az eddigi egyedüli pisilést felváltotta a társas mosdóba járás, mert mindenhová azonnal kotor utánam.

Ebben a szituációban elég nehéz számomra minden percben vidámnak és kiegyensúlyozottnak maradni, de mivel itt senkit nem ismerek, a család és barátok otthon, így találkozni sem tudok senkivel, aki kizökkenthetne az aktuális állapotból. Marad a férjem, akinek elpanaszolhatom, ha valami nem jó, ő viszont egész nap dolgozik és nyilván másra sem vágyik, mint a fárasztó nap után engem hallgatni, így marad az a megoldás, hogy meg kell tanulnom túltenni magam a kényelmetlen helyzeteken egyedül és amikor hazaköltözünk, jobban fogok örülni minden apróságnak, mint eddig bármikor. :)

Mindenki életében vannak hullámvölgyek, egyszer fenn és egyszer lenn, ahogy nálam is jelenleg. Örülök, hogy van egy kis környezetváltozás és a szálloda is gyönyörű, nem beszélve a wellness részlegről, amit hamarosan elkezdünk majd Benivel aktívan használni és örülök ennek a lehetőségnek is, ami után ha újra hazaköltözünk, csak előre visz majd az út. Csak hiányzik a megszokott életünk, otthonunk, a családom és a barátaink, a lehetőség arra, hogy ha épp lenn vagyok, legyen kivel séta közben kicsit feltöltődni vagy összeengedni a gyerekeket a barátnőimmel és újra pozitív hangulatba kerülni. Ezt itt most egyedül kell megoldanom és idővel menni is fog, de ezt még gyakorolnom kell. Közben pedig kiélvezem minden pillanatát annak, hogy a napról napra ügyesebb kisfiam rengeteg szeretettel, öleléssel és puszival bombáz egész nap. :)

Látogasd meg saját honlapomat: www.gyerekkelavilag.hu :)