2016. feb 18.

Gyerekkel a divatvilág – stílusos bőrben

írta: PS Sziszka
Gyerekkel a divatvilág – stílusos bőrben

Biztosan nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy anyaként sokszor nem látom már a nőt – vagy egyáltalán a társasági lényt magamban. Naphosszat itthon a gyerekkel, etetés, altatás, peluscsere, játék, rohanás a pakoló kis örökmozgó után, házimunka, főzés, túlélés… emellé valahogy már nem fér bele az is, hogy magammal is foglalkozzak. Biztos más anyának is ismerős a helyzet, hogy elmaradnak a reggeli készülődések, fésülködés helyett az ébredő gyerekhez ugrás közben felkupacoljuk a loboncot a fejünk tetejére, a reggeli fogmosás kimaradására valahogy napközben döbbenünk rá, az arckezelés vagy manikűr/pedikűr utáni vágy a Holdig szállt, a fodrászunk lassan nem ismer meg az utcán, a sminkkészlet szavideje lejárt… és még sorolhatnám.img_2128.JPG

Amikor a napokban úgy indultam el otthonról, hogy megszokásból az általában felkapott legkényelmesebb sportcipőbe ugrottam bele csizma helyett (pedig tél van!), úgy döntöttem ideje kicsit magammal is foglalkoznom. Az egy dolog, hogy a boltba és egyéb helyekre is ugyanabban a kényelmes cuccban ugrok el és a többi ruhám a szekrényben már hónapok óta elhagyott mostohagyereknek érzi magát, de hogy magamra egy perc időt sem szánok akkor sem, ha épp gyerek nélkül indulok el… ezt most már ideje függeszteni. Soha nem voltam egy mindenhová fodrásztól és sminkestől érkező plázacica, de azért szerettem jól érezni magam a bőrömben egy szolíd sminkkel, gondosan válogatott ruhákban, ha nem is mindig magassarkúban, de mégsem sportcipőben, színben passzoló táskával és kiegészítővel.

Mint nő, aki végigélt egy 9 hónapos terhességet, egy szülést és már több mint 15 hónapot otthon egy folyamatosan fejlődő és közben embert próbáló kihívásokkal teli gyerekkel, úgy érzem mi anyák megérdemlünk egy kis időt magunkkal és némi bevásárlást. Nem feltétlenül csak nagy dolgokra gondolok, elég néhány apróság is, ami boldoggá tesz és növeli a komfortérzetünket. Lehet az egy új sminkkészlet vagy körömlakk, néhány kiegészítő, új kabát vagy csizma - amit már tavaly kinéztünk, de a terhesség alatt esély sem volt magunkra húzni -, egy új hajviselet, néhány divatosabb ruhadarab vagy egy új táska. Nem kell százezreket költeni és dobni a régi ruhatárat, de a gyerekkel eltöltött napok miatt megváltozik az ízlés vagy eszünkbe jut hasznosabb dolgokra vágyni, mint pl. egy csinosabb lapos cipő, amiben lehet a gyerek után futni és olyan kabát, amit ha a gyerek rángatni kezd, nem esik atomjaira a sok csillivilli kiegészítő-halom.

A táska, ami számomra mindig is nagyon fontos volt

Pár hete előbányásztam súlyos tízezrekbe került táskámat, „végre itt az alkalom, hogy újra boldoggá tegyük egymást” gondolattal, de sajnos csalódottan észleltem, hogy rongyokban hevert a szekrény alján. Első érzésem után elöntött a harag, miért foszlik szét az ötvenezres Guess táskám, immáron a harmadik, nagyjából alig egy év használat után. És itt nem csak arra gondolok, ami sokáig a szekrényben raboskodott, ugyanis ez a darab volt az utolsó, ami még maradt, az első kettő szintén kb. 1 év után esett szét és lett az enyészeté. Számomra ez nem csak azért volt óriási csalódás, mert vagyonokat költöttem már erre a márkára (több példányom is ilyen sorsra jutott – táskák és pénztárcák), hanem mert ezek után mit várhat az ember az „elcsépelt” nagynevű márkáktól? Hát újra elővettem a gondolatot, ideje nem csak márkában, de minőségben is megfelelő táska után kutatni.

Az első pár hónapban még én is cipeltem a pelenkázó táskát, de feladtam. Ne kelljen már két tasival mászkálni, kell egy olyan, amibe belefér mindkettőnk cucca. Rengeteg táskám volt a gyerek előtt, különböző színű, méretű, sportos, elegáns, hétköznapi, bulis… nagy részét már elajándékoztam vagy épp kiselejteztem, mert megadták magukat az évek során. Mi lehet olyan választás, ami időtálló és megbízható, bírja a strapát gyerek mellett is (nyilván szétrágás ellen semmi sem biztosított) és mellette még ízléses is? A bőr! De ne legyen öregasszonyos, túl konzervatív, túl üzletasszonyos vagy nem hozzám való és pláne ne kerüljön százezrekbe. Nem kellett sokat gondolkodnom, ismerem a megfelelő embert, aki ezt meg tudja testesíteni.

Miért a Petrity?

Petrity Dorkával először az államvizsgán találkoztam, ahol kellemesen elbeszélgettünk és így kicsit oldódott a vizsgadrukk okozta feszültség. Említette, hogy mivel foglalkozik, de nem ismertem még akkor a termékeit, túlságosan lefoglalt a suli és a munka és egyébként sem ástam bele magam a magyar dizájnerek munkáiba, ott vásároltam, ahová éppen beestem vagy ami közel volt. Dorkáról annyit érdemes tudni, hogy ugyan még csak 24 éves, mégis nagy utat járt már be a táskakészítés világában. Termékeit saját maga álmodta meg néhány éve - a márka egy saját készítésű táskával született. Azóta számtalan modellből válogathatunk és készít egyedi tervezésű kedvenceket is, így ha a különböző típusú táskákból nem tudunk választani, Dorka segít megálmodni a megfelelő darabot. A táskái gyönyörűek és időtállóak – mivel 100% bőrből készülnek és rengeteg féleképpen variálhatóak.

Régóta nézegetem a szebbnél szebb táskákat, de főleg mióta a kisfiam megérkezett, valahogy sajnáltam magamtól egy ilyen szépséget, mert azért lássuk be a bőrt meg kell fizetni. Addig sóvárogtam, míg az én figyelmes és imádnivaló férjem azt mondta Karácsony előtt, hogy válasszak egyet magamnak Dorka új boltjában. És végre!!! Engedtem a csábításnak és beszereztem első (és remélem nem utolsó!) Petrity táskámat, ami valóban nagyon jó döntés volt. Egy szürke Grey-Down Tote Bag rózsaszín borítéktáskával. :) Amellett, hogy gyönyörű és igényes munka, nagyon praktikus. Belefér a kettőnk motyója a kiskrapekkal és a dizájn is megengedi, hogy ha később esetleg újabb színre – vagy másik típusú táskára - vágynék, akkor csak átcserélgetem a clutch-ot és voilá! Van egy új táskám! :)

Eredetileg az Olivia modellből szerettem volna egyet választani (és valószínűleg egyszer még ebből is be fogok szerezni egyet), de ahogy az üzletbe léptem, beleszerettem a mostaniba és azóta is ha ránézek örülök, hogy ezt választottam. Még egy kis gyöngyszem nagyon vonzza a szívemet, egy Black Crocco Amy, ami egy kisebb darab és szintén gyönyörű, első látásra szerelem. Ez a modell is különféle változatokban kapható, rendelni is lehet a honlapról és a boltban is megvásárolható sok más táska és kiegészítő mellett. A weboldalt a www.dorkapetrity.hu címen lehet elérni, az üzlet pedig Budapesten a belvárosban található az Irányi u. 5. szám alatt. Szuper kis üzlet, letisztult belsővel és kellemes hangulattal – a sok gyönyörű Petrity darabnak köszönhetően. :)

Kell egy kis testi-lelki megújulás

Nyilván sokan gondolják, hogy a táska minden nőnek egy eszetlen mánia, de én azért nem érzem magam ebben annyira elvetemültnek. :) Bevallom, hogy hajós éveim alatt rengeteget vásárolgattam magamnak, köztük sok-sok táskát, de mindig azzal vigasztaltam magam, hogy ez a megérdemelt jutalmam a rengeteg munkáért és áldozatért, amivel az a munka jár. Később persze bántam, hogy annyi felesleges vackot szereztem be, némelyiket horror áron, a nagy semmiért, hirtelen felindulásból. Ma már ennél több kell. Nem az, hogy kisebb-nagyobb vagyonokat költsek egy-egy dologra – de persze ilyen is kell, a táska mondjuk pont ilyen, amiből egyszer kell jót venni és az már nem lesz kidobott pénz. Az kell, hogy jól érezzem magam a bőrömben és ne legyen rossz érzésem, mert valamit muszájból vettem magamnak vagy valamiről megint lemondtam.

Az elmúlt hetekben – főleg mióta távol vagyunk egy időre – egyre inkább azt érzem, elszürkültem és már semmi nem számít, csak hogy a kisfiamat rendben nevelgessem, boldog legyen és éljem túl ezt a pár hónapot, amit ebben az „idegen” környezetben töltünk. Ehhez viszont az is kell, hogy én jól érezzem magam a bőrömben, hogy újra színesnek és fontosnak lássam saját magamat. Ezért új elhatározásaim születtek, mert rájöttem, hogy annyira kevés időm van már magamra, mielőtt visszamegyek dolgozni, hogy nem akarom elszalasztani a mai napot, ami éppen most folyik a fejem felett. Mindig lesz valami, ami miatt magamat a sor végére helyezem és anyaként ez a „normális”, ezt nem is bánom és nem is vitatom, de időnként nem árt előrefurakodni a sorban és szánni magamra is némi pénzt, időt és energiát.

Vettem – vagyis inkább kaptam – egy gyönyörű táskát, amire ha ránézek újra azt érzem, hogy nő vagyok és örülök, hogy a férjem „rábeszélt” - nyilván nem sokáig kellett győzködnie. :) Ha végre szusszanásnyi időm lesz elmegyek vásárolni pár új ruhát és nem várok arra, mikor fogyok bele a régiekbe, bár nem titkolt szándékom azért az is, hogy ezen a téren is dolgozzam magamon, de néhány új gönc nem fog gátolni ebben. :) A fodrászomtól kértem egy kis újítást a hajamban, reggel nem felejtek el fogat mosni, fésülködni és egy kis szemceruzát meg szempillaspirált használni, amitől végre boldogabban nézek tükörbe. Végre újra érzem, hogy 32 éves anyaként nem kell feladnom a saját magam felé támasztott elvárásaimat és az igényeimet, csak be kell látnom, hogy a kisfiam akkor is boldogan fog felnőni, ha közben magamra is lopok egy kis időt.

Végezetül egy gondolat minden anyának, aki otthon nevelgetve porontyát úgy érzi, saját magát elhanyagolta és kell valami, amitől újra nőnek érezheti magát: Mindegy mennyit költünk magunkra, egyáltalán áldozunk –e pénzt arra, hogy jobban érezzük magunkat. Legyen az egy kényeztető arcpakolás, egy forró fürdő, egy otthoni szépségápolás, egy új táska vagy frizura, a lényeg, hogy lássuk magunkban újra a szépet és a jót, a nőt, akit a párunk magának választott örökre. Legyen néha egy görbe, csajos este vagy egy kis barátnős kikapcsolódás, adjunk teret magunknak is, hogy a férjünk és a gyermekünk is észrevegye bennünk az életvidám, boldog és kiegyensúlyozott anyukát, aki mellett a család is boldog és kiegyensúlyozott lehet. :)

Látogasd meg saját honlapomat: www.gyerekkelavilag.hu :)

Ha tetszett, kedveld a bejegyzést és oszd meg barátaiddal. :)

Szólj hozzá

egy kis idő anyára gyerekkel a divatvilág petrity petrity táskával gyerekkel a világ stílusos bőrben