• Már önálló akarattal rendelkezik. Kinyilvánítja véleményét a saját nyelvén, cselekvésekkel, mutogatásokkal és azt mindenáron próbálja érvényesíteni. Feszegeti a határokat és próbálkozik, hogy mi történik, ha akaratosabban reagál, ha nem fogad szót – mert éppen nem ahhoz van kedve, amit én szeretnék. Ez még elég messze van a dackorszaktól, de legalább szépen óvatosan bevezet abba a világba, hogy miként fog ez kinézni néhány hónap múlva – csak épp hatványozottabban és lényegesen nagyobb ellenállással. Bevallom számomra már ez embert próbáló viselkedés és néha elég nehéz úrrá lenni magamon, mert a türelem nem erős oldalam. :)
• Egyre jobban ki tudja mutatni az érzelmeit. Ha haragszik, látszik a pofiján, hogy valami nem tetszik, de ha boldog, sugárzik az arca és a viselkedésével is megmutatja. Egyre többször szalad hozzám megölelni, ha puszit kérek, kapok (sokszor kérnem sem kell, csak hajol felém) és érezteti a végtelen szeretetét, ami árad belőle. Az ember nem is gondolná, mennyi végtelen szeretet árad egy ilyen pici emberkéből és ahogy ezt kinyilvánítja, az maga a boldogság. :)
• Nagyon sok dolgot megért. Többet is, mint gondolnám, de nyilván van olyan, mikor nem a megértés hiánya okozza az ellenállást, hanem a fent említett pont. :) Innentől már egyre több mindent próbáltam vele beszélgetéssel megértetni, a lényeg az, hogy röviden és tömören kell fogalmaznom, különben csak néz rám, hogy „Anya most miről beszélsz?”. :) Napról napra új szavakat tanítok neki és szépen megmutogatja a már ismert dolgokat (fülecske, nózi, kutyus, autó…), de arra figyelek, hogy lehetőleg egy nap csak egy új szó vagy kérés kerüljön be a kis szótárába, hogy ne zavarodjon bele. Majd onnantól újra és újra visszatérünk a már megtanultakra, hogy ne felejtse el.
• Egyre magabiztosabban jár és önállóan is fel tud állni. Hetek alatt a bizonytalan lépegetésekből gyors mászkálás, majd futás lett, a vicces popsikitolós felállásból pedig hirtelen - guggolásból is gyors – felpattanás. Ez persze nem minden gyereknél ilyenkor kezdődik, unokaöcsi mindezt 9-10 hónaposan produkálta, másoknál akár 16-18 hónapos korban kezdődik (extrém esetben a kétéves kisfiú még csak ácsorog, de nem tud még járni).
• Óriási felfedező. Már a mászás fázisában is képes volt a számára elérhető dolgokat szétpakolni, de mióta nincs mozgásbeli korlát és bárhová el tud jutni, gond nélkül rámol le mindent, amit érdekesnek talál. Igen idegtépő dolog, miután legalább 342 alkalommal szóltam rá, hogy ne pakolja ki a konyhai fiókokat és amikor már eléri az evőeszköztartót is a konyhában (benne a késekkel!), sürgősen újra kell tervezni a berendezést a lakásban. Vannak bababiztos eszközök fiók és szekrény nyitogatás ellen, de mindent nem zárhatok le… marad a papagáj-módszer és a folyamatos éberség, hogy ne kapja szét a lakást minden félórában. :) Azért az alsó konnektorokat ledugóztam, mert olyan úgysincs, hogy a gyereket mindenre azonnal meg lehet tanítani anélkül, hogy a saját bőrén tapasztalná meg a következményeket.
• Néhány szót ki tud mondani. Kisfiam első szava volt az Apa, majd jött a Baba, Papa, Mama, Hoppá és csak ezután az Anya. Mostanra megy a Kettő, amit naponta milliószor hajtogat és nagyon édes (egy tanulóasztalt kapott Karácsonyra és arról tanulta meg.) :) Babanyelven folyamatosan kommunikál, látszik, hogy nagy sztorizgatásban van és próbálja utánozni a szavakat, amik megtetszenek neki.
• Együttműködik a vetkőzésnél, fürdésnél. A „Fel a kezekkel” kérésre azonnal felteszi a kezeit, de már a „Vegyük le a pulcsit” mondatra is megteszi. A fürdőkád mellett állva, ha elkezdem lehúzni a nadrágját, már emeli a lábát, hogy kibújjon belőle és ha azt mondom vegyük le a zoknit, már nyújtja a tappancsát. Pelenkázásnál ha előveszem a nadrágot, hogy visszaadjam rá, már nyújtja a lábát, hogy belebújjon, zoknival szintén.
• Szinte mindent megeszik. Az én kisfiam az első perctől nagyon szépen evett, nem volt válogatós, amit kapott, azt örömmel befalta. Egyéves korára már szinte mindent adtam neki, főleg mert akkortájt költöztünk a szállodába, ahol adott volt az étel, így ha valamit még nem evett (pl. káposzta), azt apránként kapott ebédre, de nem volt semmivel probléma. Amit még most 14 hónaposan sem adok neki: méz, gomba, apró magvas gyümölcsök, tej/tejbegríz/tejberizs, magvas pékáru, csoki és édességek (csak nagyon-nagyon ritkán kap valami gyümölcsös vagy túrós sütit, csokit eddig kétszer evett), halakat csak nagyon módjával (a szálka miatt én nem bízom még ebben), vadhúsok, dió- és mogyorófélék, mákos ételek.
• Kevésbé érdeklődik az evés iránt és kezdi elhagyni a szopizást. Nem hittem volna, hogy az a kisfiam, akinek a figyelmét nem lehetett az evéstől elvenni és imádott cicizni, egyéves korára teljesen megváltozott. Már nem érdekli az evés, nézelődik, menne ki a székből… és én még örülhetek, hogy nem dobálja szét – MÉG! – az ételt, hanem végül csak elfogy valahogy. Esténként egyre többször elfordul a cicitől, mert már jól lakott a tápszerrel és nem lóg a cicin feleslegesen. Sok barátnőmnél ebben a korban állt le magától a gyerkőc a szopizással. (De nyilván ebben a témában rengeteg az eltérő példa.)
• Végre sok folyadékot iszik. Hosszú hónapokig küzdöttünk azzal, hogy nem volt hajlandó semmit sem meginni, még nyáron sem. Igaz anyatejet kapott akkor még viszonylag sokat, de nappal 20-30 ml víznél többet nem ivott (8-9 hónaposan sem). Ma már átlagosan 3 üveg vizet megiszik (6-7 deci!), de a gyümölcsleveket elutasítja, csak a vizet hajlandó elfogadni – a reggeli és esti tápszeren kívül. (Igazából nem bánom, mert soha nem akartam cukros teával/gyümölcslevekkel tömni.)
• Könnyebben elalszik. Nem hittem, hogy ez az idő is eljön, de már nappal (és este!) is képes egyedül elaludni, kicsit kézbe veszem, hogy meg tudjam ölelgetni és ellazuljon, majd úgyis ficeregni kezd és – ha nem fészkelődik, akkor is – beteszem az ágyába. Néha dumcsizik még a macival, de pár perc alatt elalszik és vidáman ébred. Nappal már csak egyszer alszik, mert így nekünk is könnyebb – nem ébred reggel hatkor, hanem 7-8 körül ébreszt (ha nincs semmi baja) úgy is, hogy este 8-9 körül tesszük le aludni.
• Imád táncikálni. :) Ha bármilyen dallamot meghall, azonnal elkezd rugózni, újabban jobbra-balra dőlöngél és imádja a zenét. Még akkor is táncolni kezd, ha én dúdolgatok vagy akár csettintgetek, tapsolok, de még a kávégép zúgása is mozgásra készteti. :) Közben nevet és bohóckodik, mikor mondjuk neki, hogy „Tánci tánci” vagy csak ide-oda dől és mosolyog közben. Ülve, állva, hanyatt fekve… mindegy, csak mozoghasson, ha zenét hall. :)
• Már élvezi a fogmosást. Talán ez annak is köszönhető, hogy nem erőltettük kisebb korban, csak a kezébe kapta a tanuló fogkefe szettet és rágcsálta, néha én is megsúroltam neki, megmutattuk hogy csináljuk, de ha nem akarta nem kellett. Mostanra már babafogkrémmel mosunk fogat az esti fürdéskor és nagyon imádja. J
• Sajnos nagyobb eséllyel lesz beteg. Mivel mostanra már viszonylag kevés anyatejet kap, sajnos jobban kell vigyáznom arra, hogy ne betegedjen meg. Az első évben volt néhány megfázásos betegség a családban és ő megúszta egy tüsszentés nélkül (csak egyszer volt beteg, de akkor is valószínűleg a babaúszás után fázott meg, amikor kivittük a melegből a hidegbe). Most az első betegséget elkapta és az egész család lebetegedett. Azoknál a gyerekeknél, akik ebben a korban kerülnek bölcsibe, mert Anya visszamegy dolgozni, lényegesen több lesz a betegség (nagy általánosságban, legalábbis én még ennek az ellenkezőjét egy anyukától sem hallottam), mert mindent elkapnak a többi gyerektől a közösségben.

Természetesen ezek mind-mind változhatnak a gyerekeknél, egyik gyerkőc előbb, másik később csinál ezt-azt, nem is szabad a saját gyermekünket máséhoz hasonlítani. Én az egyéves szülinap után kezdtem kapkodni a fejem, hogy milyen ugrásszerűen kezdett fejlődni a kisfiam mind a mozgásban, mind értelmi fejlődésben. Az én kicsi babámból szinte egyik napról a másikra az én drága nagyfiam lett, földön játszó, fetrengő babából állandóan mozgásban lévő, szaladgáló, csibészkedő kis totyogó. :)

Hogy könnyebb –e? Igen. És nem. Könnyebb, hogy már nem örök rejtély, amikor sír valamiért és ha sír, meg tudja mutatni, vagy csak a viselkedéséből, reakcióiból látszik és könnyebben kezelhető a szituáció. Idővel én is tapasztaltabb lettem, könnyebben veszem a nehéz perceket, amikor baj van. Picit talán a felesleges aggódás is alábbhagyott (na nem akkor, mikor az ágyon ugrál és minden pillanatban stroke kerülget, hogy mikor fordul le a nagy szeleburdiságban!), hogy vajon mit fogok tenni, ha…; aludt –e eleget; hogyan fogom elaltatni; van –e elég tejem…stb. És egyben sokkal-sokkal nehezebb is. Szinte minden nap megmentem az életét vagy a testi épségét, hol egy lépcsőn legurulástól, hol egy kéz-láb-ujjtöréstől, mert megint oda nyúlkál, ahová nem kéne… blablabla. Minden nap tanítani, hogy értékesen teljenek a napok otthon vele, de ne is terheljem túl a kis buksiját. És persze az egyre erősödő akarat és felfedezés utáni vágy indítja a kezdődő hisztiket, az apróbb csapkodásokat a játékokkal és a dühös krokodilkönnyeket, mert egy órányi ebédmarcangolás után elvettem a szétmaszatolt tányért a csatakos kezecskékből.

De hogy nyugodtabb vagyok –e és kiegyensúlyozottabb? Azt hiszem igen. Talán mert az éjszaka nem abból áll, hogy óránként-kétóránként felriadok, lélegzik –e még az apróság, vagy hogy biztos mindjárt ébredni fog enni. Mert többet és hosszabban alszom, mint fél évvel ezelőtt és kezdek újra feltöltődni reménnyel, energiával. Mert az eddigi agytépő altatás már nem okoz többórányi frusztrációt, hanem tudom, mikor álmos és könnyebben elalszik, akár úgy is, hogy már csak a szuszogásra leszek figyelmes. :) Minden nap, amikor az értelem csillog a szemecskéjében, benne a határtalan szeretettel és rajongással irántam, hálás vagyok a sorsnak, hogy kaptam egy ilyen vidám, egészséges, kiegyensúlyozott és boldog kis szerelemgyereket, aki minden nap megnevettet és meghat, mikor a játékos kacagás közben odarohan, megfogja az arcom és nyálas puszikkal áraszt el - ezt az örömöt semmi sem pótolhatja. :)