Sok szépsége van annak, mikor az embernek végre babája születik, de konkrétan megfogalmaztuk már magunkban azt, hogy miért is öröm egy új jövevény a családban? Nyilván – főleg az elején – találkozunk számtalan nehézséggel is, de ezek eltörpülnek amellett, amilyen boldogsággal jár egy gyerek a családban. Számtalan pozitív élmény és időszakonként közel ennyi kihívás ér bennünket, de ennyi idő után előtérbe kerülnek a kellemes pillanatok, amik a napokban fogalmazódtak meg bennem.

1. Megtanultam értékelni az élet apró örömeit, úgy mint evés (azon ritka pillanatok, mikor jóízűen megehetem a finom falatokat anélkül, hogy a gyermek kinézné a számból – vagyis jelenleg szinte soha :) ), alvás (éljen az egész éjszakai alvás végre, 10 hónap után), csendes pillanatok (amikor kicsit magam lehetek anélkül, hogy egy kis apróság egyfolytában nyüszögve kapaszkodna fel a lábamon). Ezek eddig fel sem tűntek, nem hogy kiélveztem volna ezeket az értékes pillanatokat, inkább kapkodás volt minden nap, hol a munka, hol a suli miatt – de tény, hogy mióta babával vagyok itthon, másképp nézek ezekre a fogalmakra.
2. Még egy emberi lény van a Földön, akire zúdíthatom a szeretetemet – és még vissza is kapom. Míg kettecskén éltünk a férjemmel, állandóan azt vártam, hogy mikor jön már haza és szeretget meg végre a hosszú nap után. Most is várom, hogy hazajöjjön, de legalább még egy apróság is örül nekem egész nap, nevet velem (néha rajtam), rohan hozzám, ébredés után vigyorogva ugrál, hogy megkaparintson és megölelgessük egymást. Ettől ha lehet még több szeretet költözött belém, ami úgy érzem nap mint nap tovább nő bennem.
3. Elkapott a gépszíj és már csak a munkával foglalkoztam… Valószínűleg ebbe a szituációba sokan beleesünk, ami normálisnak mondható ebben a mai rohanó világban, ahol mindenki bizonyítani akar, karriert építeni és megvalósítani az álmait. Én imádtam a munkámat és jó érzéssel mentem be dolgozni, persze nyilván voltak benne kihívások, de emiatt csak még több időt és energiát fordítottam rá. Majd azon kaptam magam, hogy munkamániássá váltam és már elkoptak a baráti összeröffenések, közösen töltött aktív kikapcsolódás a férjemmel, bedarált a bizonyítási vágy és hogy minél jobban csináljam azt, amit csinálok. Nyilván a főiskola mellette nem segített abban, hogy több szabadidőm legyen… A végén talán már az utolsó hajrá volt, mert a terv alapvetően az volt, hogy a suli után jöjjön a baba.
4. Egészségtelen, ingerszegény élet és gyorskaják – szakács mellett élni azt jelentette, hogy nagy elhatározás kell ahhoz, hogy megtanuljak főzni. Ezért csak teltek a napok, egyikünk sem volt itthon, nem ettünk és alig éltünk itthon, én gyorskajákon és pár perc alatt félig megrágott szendvicseken éltem… Ha volt véletlen közös szabad hétvége, akkor kaptam valami fergetegesen finom hétvégi menüt, majd hétfőn újra indult a szokásos kapkodó életforma. Se sport, se kikapcsolódás, se magunkkal töltött idő. Most sem mondom, hogy több időm lenne a baba mellett – vagy hogy rászánnám magam a sportra, de több egészséges dologgal találkozom itthon, mert eljárok végre bevásárolni, időnként sétálni és a munkahelyi stresszt felváltotta a gyerek iránt érzett aggódás, a nevelésével járó öröm közé szorult kihívások – ami lássuk be némileg kevésbé káros.
5. Elfelejtettem, milyen boldogsággal töltött el régen egy gyerekkori mese vagy régi gyerekdal. Ezeket újra hallgatva eszembe jut, milyen is volt még kisgyerekként őszintén örülni valaminek, az ősz közeledtével felidézem, milyen volt a ligetben az osztálytársakkal színes leveleket szedni, milyen meséket néztünk akkor, milyen élményeket szereztünk általános iskolában és kiskorunkba. A mai kor szépsége a digitalizáció, amivel együtt jár az iPad, iPhone, laptop és jobbnál jobb technikai kütyük nyújtotta élmény, amiket bevallom én nagyon szeretek, de szívmelengető a játszótéri élményeket feleleveníteni és gondolatban újra felmászni a mászókán, pörgőzni vagy mérlegezni a gyerekkori barátokkal. Rákeresni a Pumukli vagy Pompom zenéjére, amit aztán elérzékenyülve énekelek a kicsimnek, mert a Kerekmese után érzelmi felüdülés előszedni a régi nótákat. Olvasni a „Minden napra egy mese” könyvből a Baby Tv műsora közben és eljátszani a gondolattal, milyen lenne abban az időben gyereket nevelni. Mert annak is megvolt a szépsége. :)
6. Végre értjük a korosztályunkban fellelhető ismerősök rajongását a gyerekük által produkált újdonságai iránt és értékeljük a „nálunk múlt héten jött ki a harmadik fogacska” jellegű beszélgetéseket. Mikor velem egykorú, esetleg pár évvel fiatalabb ismerőseim a közösségi oldalon azon „siránkoznak”, mennyire nem érdekli őket az ismerősei állandó gyerekfotói és „végre mászik” posztjai, akkor rájövök, mennyire sajnálom őket, hogy ők még nem tudják, ez mekkora örömöt jelent számunkra. És jó ezek közé az emberek közé tartozni, akiket úgy hívnak: családosok, még akkor is, ha előbb említett ismerősök szánalmasnak vagy unalmasnak is neveznek minket.
7. Felfedeztem az otthonomat és a fogalmat, hogy valóban otthon. Már körvonalazódik bennem, milyen álomotthonra vágyom, mit hiányolok és mit szeretek a jelenlegiben. Újra tervezgethetek, hogy mit hová tegyek, hogy a gyerek ne rántsa magára a vasalódeszkát és hová kell a játékos dobozokat tenni, amivel elbarikádozhatom a könyveket – amiket persze nyilván gond nélkül szétrámol. Van fogalma annak a kifejezésnek, hogy Otthon vagyok, ami nem azt jelenti, hogy van egy hely, ahová aludni és takarítani járok. Benne vannak a kedvenc tárgyaink, emlékeink, a bútoroknak történetük van és a kisfiam napról napra azon dolgozik, hogy újabbak szülessenek.
8. Önmegismerés, önmegvalósítás – egy gyerek számtalan esetben tart tükröt elénk, milyenek is vagyunk valójában. Sok dologra jöttem rá a kisfiam mellett, még jobban látom a korlátaimat és mellette dolgozhatok azon, hogyan lehet a határokat feszegetni és ezzel napról napra kitartóbbá, erősebbé lenni. A gyerek tágítja a saját teremet és lehetőséget ad arra, hogy egyszerűbben lássam a dolgokat. Új dolgokba kezdhetek, amit eddig is szívesen csináltam volna, de nem jutott időm rá és nem hittem abban, hogy lesz valaha is.
9. Átadhatjuk tudásunkat, tapasztalatunkat a kicsinek – akitől később büszkén halljuk vissza, hogy ezt „Anya is így csinálja”. :) Én korábban a munkahelyemen is sok embert tréningeztem, tanítottam, ami szintén örömmel és büszkeséggel töltött el, de ez azért sokkal másabb helyzet. Míg a munkában csak egy bizonyos területet tanít az ember, addig a gyereknek egy egész élettapasztalatot kell átadni, ami sokkal nagyobb felelősség. Ezen múlik a gyermek későbbi boldogsága, lelkivilága, élethez való hozzáállása és társadalmi megítélése… és ez nem kis feladat. De örülök, hogy ennek részese lehetek, meg persze annak is, hogy van egy bölcs, nyugodt férjem, aki kiegészít engem és vele együtt készíthetjük fel a fiút a sikeres, boldog életre.
10. Megszületett a legnagyobb rajongóm! :) Egész pici korától imádja a hangomat, ahogy beszélek hozzá, issza szavaimat, visszavigyorog, ha mókázom vele, imádja, hogy énekelek naphosszat, figyel minden lépésemre (persze néha ez visszafelé sül el)… egyszóval rajong értem. Imádom, hogy neki annyira könnyű örömet okoznom! Nem kell attól tartanom, hogy egy fárasztó nap után untatom a beszédemmel vagy zavarja, ha kornyikálok pakolászás közben, akkor is tud velem nevetni, ha nem viccet mesélek és napról napra egyre jobban szeretjük egymást. Jó érzés középpontja lenni egy kisember világának, aki napról napra feltétel nélkül áraszt el a szeretetével és rajongásával.

Nem állítom, hogy minden percben könnyű a gyereknevelés, mert egyáltalán nem! De mikor ezeket a sorokat írom rájövök, mennyire változik minden napról napra, vannak nehezebb napok, pillanatok, de akadnak olyanok, mikor annyira gyorsan eltelik egy vidám nap, hogy este alig emlékszem arra, mi is okoz nehézséget számunkra. Úgy érzem most élünk – 10 és fél hónaposan – abban a periódusban, mikor igazán vidám napok váltják egymást. Éjjel alszunk, nappal is viszonylag könnyen ágyba tudom tenni a kis testét (bár néha még most is renitens és küzd a végsőkig), az evéssel szerencsére sosem volt bajunk, és bár állandóan fél szemem rajta, hogy melyik üveget próbálja betörni vagy melyik konnektort ostromolja éppen, nagyon kellemes napjaink vannak együtt. Egyre többet nevetünk együtt, hangosan kacag, ha valami elnyeri a tetszését, eljátszik önállóan rövidebb-hosszabb ideig úgy, hogy már nem lóg a nyakamban és nem nyüszít, amiért fél méternél messzebbre merészkedtem… igazán élünk. És bár imádtam a munkámat és nagyon jól éreztem magam a férjemmel kettesben, ez a jelenlegi állapot semmihez nem hasonlítható. Mert a család szeretete kárpótol mindenért, ami eddig nehézséget okozott. :)

Látogasd meg saját honlapomat: www.gyerekkelavilag.hu