Felkészülni, kész, rajt

Az utolsó „egyben” töltött napokban minden percben izgatottan vártam, mikor érkezik már meg a kislegény. A várandósság alatt elolvastam pár könyvet, cikkeket, beszélgettem sokat olyan barátaimmal, akiknek nemrég született babájuk, nagyrészt segítség is volt, de mindenre így sem lehetett felkészülni. A szülés egy külön történet, arra aztán kiváltképp nem lehet felkészülni, leginkább mert annyira egyéni folyamat, a fájdalomról már nem is beszélve. Szerencsére a fájdalom érzése szinte azonnal törlődik az emlékezetből és csak az a pillanat ég örökre a szívünkbe, mikor először megpillantjuk kisbabánkat.

Attól a perctől kezdve minden megváltozik, nincs többé kettesben, teljes kikapcsolással töltött idő a párunkkal, még akkor sem, ha később a gyermek esetleg a nagyszülőknél van vagy bárhol máshol tölt egy kis időt. Attól a perctől kezdve szülők vagyunk egy életen át és nincs olyan nap, óra vagy perc, mikor ne gondolnánk bármilyen formában is a gyerkőcre, vajon evett –e, aludt –e eleget, nem hiányzunk neki, biztos nincs semmi baja, nem fáradt, szomorú, éhes, unatkozik, nem fáj semmije… így megy ez életünk végéig, csak a kérdések, aggodalmak lesznek mások. Mondják kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond – majd meglátjuk idővel.

Amire szükség lehet

A szakirodalmak, blogok, cikkek és egyéb jótanácsok javasolják, hogy a kiírt szülési időpont előtt pár héttel legyen már összepakolva a kórházi csomag, hogy amennyiben a baba megunja a banánt bent a jó meleg kis fészkében, ne érjen váratlanul a helyzet és ne kelljen kapkodni – vagy rosszabb esetben párunknak összepakolni, mert akkor a csomag biztosan nem lenne hiánytalan. Sok dolgot ide sem érdemes becsomagolni, én a majdnem 4 nap alatt végig hálóingben voltam és bár november volt, szerencsére kellemes meleg volt a kórházi osztályon. Ha most kellene bepakolnom, ezeket vinném:

• 3 hálóing
• egy zuhanyzós és egy szobai papucs
• egészségügyi felszerelés (vastag betét – legjobb a Tena lady)
• tisztálkodási szerek
• nedves és normál wc papír
• eldobható bugyi
• szoptatós melltartó, melltartó betét
• mellvédő krém (legjobb a 100% lanolinos Medela, Lansinoh vagy Avent, ezeket nem kell lemosni szoptatás előtt)
• napi 3 liter víz, a gyümölcslevek (főleg citrusfélék) kerülendők, ezek bánthatják a baba pocakját
• némi rágcsálnivaló, én minden nap kaptam friss ételt is otthonról, az étkezés nagyon fontos a tejtermeléshez

Az első szobatársamnál volt elektromos mellszívó, de ő sem volt túl sikeres vele és ezt később is behozhatja Apa. Nekem nem volt rá szükségem szerencsére és az ottani nővérek, védőnők is azt mondták, hogy az első napokban még felesleges használni, egyrészt mert megtanították, hogy kell kézzel csinálni, másrészt mert az első napokban olyan pici a baba gyomra, hogy az a pár csepp tej is elég, ami az elején termelődik.

Amit a babának vittem:

• newborn pelus és popsitörlő
• textilpelus
• 62 méretű ruhák: napi 2 rövidujjú body és rugi
• kis sapka
• kis kesztyű, de ezt nem javasolták az ottani nővérek, mert csak zavarja a babát, hogy a 9 hónapig csupaszon használt kezecskéire ráhúzzuk, ráadásul ha meg is kaparja magát gyorsan begyógyul ilyen kis korban
• kis pléd

A popsikrémet és egyéb doki által felírt dolgokat csak szülés után lehet kiváltani, mert a receptre rá kell írni a születési dátumot és azt nyilván csak akkor tudjuk, ha már kinn a baba. Egyébként a szobában volt bekészítve popsikrém és alkohol is a köldökére, valamint aki nem vitt ruhát, annak mindhárom napra adtak is kölcsönbe.

Én külön csomagoltam a szülőszobai holmit, mert ott nem lett volna túl kényelmes szétpakolni a teljes csomagot – igaz a 8 órás vajúdás alatt azért idő lett volna rá, de akkor épp nem azzal voltam elfoglalva. Sok dolog nem kellett, csak tusfürdő, törölköző, egészségügyi felszerelés egy eldobható bugyival, egy papucs és egy hálóing, amit aztán akár ki is lehet dobni a kimoshatatlan foltok miatt. Ha a párunk is velünk van végig – én voltam ilyen szerencsés -, akkor nem árt gondoskodni enni- és innivalóról számára, ugyanis velünk ellentétben ők ehetnek/ihatnak bármikor (kismamák szülés után, kiváltképp ha epidurális érzéstelenítést adnak), valamint a legtöbb kórházban elvárás egy benti cipő vagy papucs párunknak a higiénia miatt. Szükség volt egy váltás ruhára a babának is: egy rövidujjú body, egy rugi és egy kis sapka (ez persze időjárás függő), amit a születés utáni fürdetést követően adtak rá. Mivel nem tudtam pontosan mekkora lesz a pici mérete, én 62-es ruhát tettem be, ami nem is volt annyira nagy az 58 centis kis testére.

Végre megérkezett!

A szülés (23.45) után nagyjából 2 órát töltöttem még a szülőszobán, utána levittek a szobába, a kicsit pedig elvitték rendbe tenni, aludni. Mivel a születés utáni pillanatban – még élő köldökzsinórral – azonnal cicit kapott, az a pár csepp kis tejecske elég volt neki egész éjszakára, így őt el is vették tőlem. Mikor az osztályra leértem és lefektettek aludni, a nővér nem adta oda nekem a kisfiamat, mert aludnom kellett, őt pedig bevitték az őrzőbe, ahol reggelig aludt. A sok vérveszteség miatt nagyon kába és erőtlen voltam, de nem tudtam másra gondolni, csak hogy Végre megérkezett! és szeretném, ha velem lenne. Nem is nagyon tudtam aludni, csak perceket, többször ki kellett mennem pisilni, de ahhoz minden alkalommal nővért kellett hívnom, másképp nem is engedtek ki egyedül.

Reggel 8-kor már nem bírtam magammal és kértem, hogy hozzák be nekem a picúrt. Persze a nővérke kinevetett, hogy inkább pihennék, mert innentől nem fogok, de végül a kezembe kaptam a kicsimet. Hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek, megkértem a nővért, hogy mutassa meg, hogyan kell megetetni, mert nekem még nem ment, megfogni is alig mertem a kis törékeny testét. Persze végig potyogtak a könnyeim a boldogságtól és meghatódottságtól, még soha életemben nem voltam annyira boldog és teljes, még a szülés utáni fájdalom és kimerültség ellenére is.

Azokban a napokban – és az azt követő hetekben – egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy én milyen állapotban vagyok, az egyik szemem bevérzett az erőlködéstől, ülni alig tudtam, a szoptatás is sebeket hagyott rajtam, mégis ezeket szinte meg sem éreztem. A fájdalom állandóvá vált, így már immunis lettem rá, maradt csak az érzés, hogy életet adtam egy kis emberkének, akiért felelősséggel tartozom és akiért mindent megteszek életem hátralévő részében. Minden más háttérbe szorult azokban a napokban.

Indulás haza

A kötelező vizsgálatokat követően vasárnap délelőtt végre elkezdték kiállítani a zárójelentéseket és mehettünk haza. Mivel a szülés szerda éjjel történt és 72 órát mindenképp benn kell tölteni (ennyi idő alatt derül ki, hogy besárgul –e a pici vagy sem), közel 4 napot töltöttünk benn a kórházban. A férjem minden nap bejött hozzám (és a család nagy része is, aki csak tehette), bár a látogatási idő elég szigorú volt és a kórterembe sem lehetett bejönni, csak a folyosóról nézni a babákat.

Nagyon szerettem volna mielőbb hazamenni, de őszintén szólva nagyon hasznos volt a segítség odabenn. Igaz a nővérek maguktól nem igazán segítettek, de összességében a 4 nap alatt megtanultam, hogyan kell bepelenkázni, felöltöztetni bújtatós ruhácskákba, megetetni önállóan,ápolni a köldökét…stb. Szinte az első 2 nap alatt átestünk a születés utáni természetes folyamatokon, kijött a magzatszurok és kitisztult a kis pocakja, kipisilte a kis vörös színű folyadékot, elindult a tejecske és szép adagokat evett, úgyhogy készen álltunk a hazamenetelre.

Elég vicces látvány voltunk ketten a férjemmel, ahogy belegyömöszöltük a félig alvó, puha kis testet a bundazsákba, de nagyon boldogok voltunk. Mindkettőnkön éreztem a kis vibráló örömet – ami egyben izgatottság is volt, mi vár ránk otthon, mihez kezdünk majd az új kis jövevénnyel ketten, segítség nélkül. A férjemnek azért volt némi tapasztalata, ötéves korában születtek iker tesói, akikkel rengeteget foglalkozott, így ő már a haladó ligába tartozott, míg én az amatőr csapatot erősítettem. Azért ketten ügyesen összehoztunk mindent, a férjem szép lassan hazavezetett és kezdődhetett az új életünk – hármasban, boldogan.

Azt hiszem ennél csodálatosabb érzés nincs a világon, mint magunkhoz ölelni a kis életet, akire 9 hónapon át nap mint nap vigyáztunk és mindennél jobban vártuk megérkezését. És most végre itt volt, teljes életnagyságban, kezdődhetett életünk legnagyobb, legnehezebb és legfelelősségteljesebb feladata – felnevelni a kisfiunkat boldogságban, szeretetben és egészségben. Nem is olyan bonyolult ez – vagy mégis? :)

Látogasd meg saját honlapomat: www.gyerekkelavilag.hu